A horgászok szeretik a természet közel-ségét, természetvédők is. Ám ez, mint ahogy sok minden más nem mindig állja meg a helyét. Távol áll tőlem, hogy ítélkezzem, hiszen nincs olyan, aki ne szemetelt volna még életében. Soha nem késő változni! Évek óta problémát jelent a kommunális hulladék megléte a víz-partokon.Csapatunk első fontos célkitűzés, hogy az ügy mellé álljon, erőket csoportosítva akciók keretein belül tisztítsa meg a partokat. 2012 június 2-én a TESZEDD! országos programjának keretein belül elkezdtük a munkát.
_____________________________________________________________
A programban való regisztráció után, nagy izgalommal vártuk június 2-át. A weboldalunkon, valamint a közösségi portálon egyaránt nagy erővel folyt a toborzás. Örültünk, hiszen elég sokan az ügy mellé álltak. A környező települések polgárai mellett az Aggteleki Nemzeti Park munkatársai is jelentkeztek. A Természetvédelmi Őrszolgálat egyik szolgálati járművével segítette a nehezen megközelíthető partszakaszt megtisztítását. A gyülekezést a víztározó gátjához szerveztük. A szemétszedést adminisztrálni kellett, így a gyülekezők jelenléti ívet írtak alá. Majd mindenki megkapta a védőkesztyűjét, és a zsákokat.
Szépen lassan Mindenki ideért
Folyt az adminisztrációMindenkit regisztráltunk. Ezután felosztottuk a partvonalat és minden részre csoportosítottunk szedőket. Így létrejött egy a gát tövétől a Várhegyig tartót terület, egy a főút melletti terület, a földgáti szakasz, valamint a vörös-parttól a Várhegyig tartó partszakasz.
TESZEDD! 2012 Rakaca-Víztározó nagyobb térképen való megjelenítése
A fent látható térképen, jól elkülönítettem és megjelöltem a különböző területeket. Természetesen a nagyobb területek több embert kívántak meg, de arra is figyelnünk kellett, melyek a azok a gyakran látogatott területek, ahol több a hulladék. A szedés délelőtt 10:00 magasságában elkezdődött.
Mindenki a saját területén kezdett
Nézzük hát hogyan folyt a szedés a különböző területeken. A gáti csoport gyorsan haladt. A megszedett zsákokat motorcsónak gyűjtötte össze és juttatta el a konténerekhez. Ebben a tározó halőrei Keresztesi Béla és Vaszilkó Sándor segédkezett.
Kitűnő, szervezett munka
Folyt a munka szépen a rendjénSzedés, zsákolás, elszállítás
Pihentünk is olykor
Fontos volt, hogy olyan területre szállítsuk a zsákokat, amelyet az elszállítók könnyen megtudnak, majd közelíteni. Így a parti konténerek mellé gyűjtöttük a zsákokat, hiszen azokhoz jó minőségű földút vezetett. Ugyan a TESZEDD csak a kommunális hulladékok gyűjtéséről szólt, nem hagytunk szemetet a parton. Idő haladtával, a szél felerősödött, így nehezítette halőreink munkáját a vízen.Gumiabroncs nem maradhatott a parton
Mindenhol jól haladtak a munkálatok. Folyamatosan kapcsolatban voltunk a többiekkel. Így ha elfogyott a zsák, máris pótoltuk. Én Keresztesi Péterrel a Keleti-nádas területet terepjáróval közelítettük meg, s gyűjtöttük a szemetet, amit szintén a járőrautóval szállítottunk el.
Előtte
Utána
Majd be a helyére
A vörös-parton is jó hangulatban folyt a munka
Alapos munkát végeztünk, még a nehezen megközelíthető területekkel is megküzdöttünk. Sokszor másztunk be sűrű bozótosba, iszapos nádasba.
A hulladék egy része
Végül néhány számadat a szedésről. Több mint 30 résztvevő, majd 10 km partvonalon, több mint 75 zsák hulladékot gyűjtött össze, partról, vízről és bozótosból, nádasból. A Team Rakaca ezúton köszöni mindenkinek a segítséget. A környező községek lakóinak, az Aggteleki Nemzeti Park munkatársainak, a Természetvédelmi Őrszolgálatnak a segítséget. Köszönjük a TESZEDD! országos programnak a lehetőséget. 2013-ban sem lesz ez másként. De amellett hogy tisztábba tesszük a vízpartot, jó pár más akciót szervezünk majd, amiről hamarosan tájékoztatót fogunk kiadni. Addig is tartsanak velünk! Ne feledjék: Team Rakaca-csapat egy víztározóért! Ennek a csapatnak mindeki tagja lehet, aki osztja nézeteinket!
írta: Vaskó Gergely képek: Pálinkás Róbert, Sallai Annamária, Vaskó Gergely térkép: Team Rakaca Google Maps
|